Nem is tudom,mit írjak le,hogy később ne bánjam meg...
Egy egyházi iskolában tanítok a megyeszékhelyen általános és középiskolásokat.
Mostanában került sorra a fasizmus és a holokauszt témája. Tudom,hogy a 14 évesek igazán szélsőségesen tudnak (családi minta !!!) véleményt formálni ,jó és rossz értelemben is. De úgy érzem ,hogy most egy nagyon veszélyes határig jutottunk el,amit én nem kívánok tolerálni.Az egyik gyerek (apuka egyébként az egyik nagy történelmi egyház hitoktatója) közölte,hogy Budapest zsidóságát is nyugodtan ki lehetett volna irtani,akkor most jobb dolgunk lenne. Amikor rákérdeztem,hogy ez így megy otthon kedélyesen vacsora közben is,rábólintott, s közölte,hogy vannak elég sokan(de remélhetően nem elegen!),akik így gondolják.Egyébként is megy már órák óta az intolerancia, süvít a gyűlölködés,és az előítéletesség a fajelmélet kapcsán,a cigányokkal ,fogyatékosokkal,homoszexuálisokkal kapcsolatban.Félelmetes dolgok hangzanak el,amit otthonról hozva szajkóznak,természetesen észérvekkel nem lehet erre a korosztályra hatni.Nem tudom ,mit szólnának a szülők hozzá,ha szembesíteném őket ezzel! Nem vagyok különösebben sem filoszemita, sem nem pártolom a homoszexualitást,de emberbarátként úgy érzem saját magunktól kell megvédeni a fajtánkat. Az a különös gondolat foglalkoztat,hogy kisebb csoportokban elviszem őket Zsombor iskolájába ,hogy lássák ők milyen szerencsések és mások milyen sokat küzdenek azért is ,hogy csak egy nappal is hosszabb legyen az életük. Mit lehetne tenni még,hogy ez a korosztály zöme lassan felnőve ne irtsa ki a számára fölöslegesnek ítélt embertársait,rokonait,szüleit, hogyan lehet számukra hitelesebbé tenni az önzetlenséget, az empátiát ,netán egyszerűen a szeretetet???(mégiscsak az alapvető keresztyén értékek alapján működnek még a mikroközösségek!)
"Adj szót fájdalmadnak; a bánat, amely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, amíg az megszakad." (Shakespeare: Macbeth)
2012. február 28., kedd
2012. február 7., kedd
Maryenn
2012. január 29., vasárnap
ma pedig bánatomban...
Halottak
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek...
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhitat, az ima és a csók.
(Kosztolányi Dezső)
Ma egy éve,hogy gyorsan és könyörtelenül magának követelte a halál,csak tengernyi fájdalmat és bánatot hagyva nekünk.Elvitte a mi kis vigyorgó ,örökké bolondozó, hihetetlenül élni akaró Zsombor Dénesünket.Nincsenek szavak a fájdalomra és a hiányára.....
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek...
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhitat, az ima és a csók.
(Kosztolányi Dezső)
Ma egy éve,hogy gyorsan és könyörtelenül magának követelte a halál,csak tengernyi fájdalmat és bánatot hagyva nekünk.Elvitte a mi kis vigyorgó ,örökké bolondozó, hihetetlenül élni akaró Zsombor Dénesünket.Nincsenek szavak a fájdalomra és a hiányára.....
Most örömömben sírtam...
Múlt héten pénteken megkezdődött a visszaszámlálás...Elérkezett a szalagavató ,ami az önálló Élethez vezető út első fontos eseménye. Pedagógusként néha szomorkás volt a hangulatom,mikor kedvenc tanítványaimat búcsúztattam. De anyaként igen -igen csak a szemembe ment valami por,szempilla vagy egyéb,ami elmosta a sminket... Még jó ,hogy csak diszkrét volt a világítás az jelképes egy szál rózsa átadásakor.Hajaj,de nehéz ez ilyenkor! Büszkeség és aggodalom,kavarognak az ember gondolatai,azt sem tudja,hogy viselkedjen,sírjon-e vagy nevessen...
2012. január 20., péntek
2011. december 20., kedd
Adventi várakozás és Karácsony
Ma kezdtem a karácsonyi készülődést,de nem lett rajtam úrrá az ünnepi hangulat. Derekasan tartottam magam,egy napba sűrítve az összes teendőt. Egyébként is utálom a hajszás vásárlásokat,de most kénytelen voltam egy kicsit a nagyfiam miatt a legszükségesebbeket beszerezni.Az adventi készülődésem is a fenti asztaldísz készítéséig tartott az idén. A fenyő kiválasztása után végem volt teljesen. Ritkán rendezek nyilvánosan jeleneteket,de mire bevonszoltuk az autóba szegény fenyőt,már nem láttam én semmit,csak bőgtem egy jó negyedórát.Hát kinek rohangáljak én már "szarvasmarha" után? Ki fogja nekem azt mondani,hogy dobjuk ki a fenyőt minél hamarabb,mert őt zavarja? Vagy esetleg hozzuk le a csillagokat(+ a Holdat természetesen) az esti égboltról...Nagyon rosszul bírom az ünnepeket nélküle!!!
Lilában
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)