"A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok." (József Attila)
A 400. nap telt el nélküle, s nemcsak vacog ,de már nem is érzem,hogy van szívem...
Néhány napja ráakadtam arra a versre ,amit a férjem írt egy jó hónapja,csak nem volt erőm elolvasni:
"Tömör gránit fejed felett,
Hamar itt hagytad rövidke életed.
Itt hagytál bennünket,
Pedig nem akartál menni.
De jó volna még egy kakaót meginni,
A temető helyett az iskolába menni!"
(vagy inkább egy egész tábla csokit megenni...)
Drága Kata!
VálaszTörlésValahányszor látok bejegyzést nálad Zsombiról,összeszorul a szívem!
Nagy erő kell elviselni egy ilyen fájdalmas vesztességet.
Hát, az elején azt hittem,majd az idő múlása talán enyhít rajta. Sokszor csak ülök a padon a kis sírjánál és nem tudom mit keresek én még ezen a világon. Az egyik felem még itt ,de a másik már odaát...
VálaszTörlés