2011. július 12., kedd

Gyermekkorom kedvenc ételei-játék duplán !


Gyűjtsük össze gyermekkorunk kedves ételeit, sütijeit blogunkon! Bizonyára mindenkinek vannak kedvencei, melyekhez akár kedves történetek is fűződnek. Emellett persze akadnak olyan ételek is, amiket valamiért nagyon nem kedveltünk. A számot tekintve nincs szabály, mindenki annyi ételt sorol fel, amennyihez kedve van. Így jobban megismerhetjük egymás ízvilágát és egy kicsit nosztalgiázhatunk is.
Egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia a játékra!
Trollanyu hívott erre a játékra. Én kakukktojás vagyok. Két okból is.Először is, nekem nagyon nem maradtak kedvenc ételeim,teljesen más stílusú konyhát vezetek,mint amilyet az anyámtól tanultam. A legtöbb kedvenc ételünk Ilus mamától,anyósomtól maradt ránk. A 88. éves apósomra is én főzök hétvégenként,immár 7 éve és tőle kaptam a legnagyobb elismerést. Szerinte teljesen úgy főzök,mint a Mama,bár a teriyaki csirke és társai nem tartozik a kedvencei közé és nem is erőltetem rá nagyon,bár mi mindenfélét kipróbálunk.
Szóval az én kedvenceim,amit némi múltbéli kutakodás után sikerült felidézni:
1. Csigahúsleves
2.Töltike (olyan ,mint a töltött káposzta,csak szőlőlevélbe van töltve)
3.Rántott tejbegríz
4.Rizsfelfújt
5.Savanyú leves(disznótorok idején készítették belsőségekből)
6. Túrós palacsinta
7. és végül,amit nem kellett főzni,de nagymamámmal ettük sokszor nyáron,a pirospaprikával megszórt zsíros kenyér köszmétével...vagy friss dióval.

És amit nagyon nem szerettem,az a Kata szelet. Szegény anyám mindig ezt sütött a névnapunkra,de egyszer nagyon bezabáltam,azóta messze elkerülöm.
Hát ennyi,nem vagyok egy túlságosan nosztalgiázós típus,bocsánat.

Én rendhagyó módon szeretném továbbadni a játékot ,meghirdetve egy sajátot is egyben. Miután én nem szeretek senkire ráerőltetni semmit, önként jelentkezőket várok a fenti játék továbbadására.
A szabályok nálam egyszerűek:
1. Add tovább a blogodon a fenti játékot!
2. Hagyj nálam itt egy bejegyzést(esetleg lehetsz rendszeres olvasóm,de ez nem kötelező:))

Jelentkezési határidő : július 23. éjfél
A kommentelők között egy szerencsés számára az általa kiválasztott színben elkészítek egy török horgolással készült nyaklánc karkötő szettet az általa kiválasztott színben . (Nézz szét a korábbi munkáim között, ott találsz hasonlót:))
Remélem jöttök hozzám is játszani, szeretettel várok minden régi és új olvasót!

13 megjegyzés:

  1. Drága Kata!
    Örömmel részt veszek a játékon. Hamarosan olvashatod is már az én kedvenceimet. :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Susu! Örülök,hogy jössz játszani!

    VálaszTörlés
  3. Jaj, majdnem lekéstem, jövök én is, és hirdetem! Csak melegben, nyáron általában átmegyek csekély értelműbe, megkérdezem azért, hogy akkor kiblogolok egy bejegyzést, a kedvenc gyerekkori ételeimmel, és buzdítom olvasóimat, hogy jöjjenek hozzád játszani. Így jó lesz? :D

    VálaszTörlés
  4. Elfelejtettem megkérdezni, a csigahúsleves az csigatésztás húsleves, vagy csigabiga van benne?

    VálaszTörlés
  5. Kedves Cimbilimbi!
    Természetesen az előbbi,az utóbbira egy heti éhezés után sem bírnék ránézni... És pontosan,ahogy írtad úgy jó lesz a játékban való részvétel!

    VálaszTörlés
  6. A kiblogoláson már túl vagyok (Susu jóvoltából, így kerek:), most meg jelentkezem! :)

    VálaszTörlés
  7. Jövök én is játszani! Jaj a csigahúslevesnél kicsit meglepődtem én is :D De nem tudom miért, mert nekem is az volt az egyik kedvencem, csak így leírva olyan vicces:D Azonnal blogolok!

    VálaszTörlés
  8. Mivel enni és játszani is szeretek, jelentkezni szeretnék a játékodra.A rántott tejbegríz a szó szoros értelmében? Izgalmasan hangzik.

    VálaszTörlés
  9. Én is jövök játszani, nemsokára hirdetlek a blogon, illetve fejtegetem, hogy mik voltak a kedvenceim, bár elég rövidke lesz a lista :))

    VálaszTörlés
  10. Jaj,de jó ,hogy jöttetek,bár Cimbilimbi esélyei így gyorsan romlanak:)!
    Igen Zsuzsa,szó szerint értsd a kihűlt ,felkockázott,bepanírozott, porcukrozott tejbegrízt!!! Csinálok is most gyorsan,mert Ákos fiam még mindig nagyon szereti!

    VálaszTörlés
  11. Kedves Kata!!! De jó játék! Mostanában magam is nosztalgikus hangulatban vagyok, így épp kapóra jött! Bár bevallom, agyalnom kell a kedvenceken, még ha nem voltam válogatós is... a memóriámmal van a baj! A rántott tejbegrízről még sosem hallottam, de igen jól hangzik! No megyek is a saját blogomra, írogatok!

    VálaszTörlés
  12. Én is jelentkezem! Hamarosan írok is a blogba ételekről. De nem a gyöngyösbe, hanem ebbe: www.horimarika.blogspot.com
    Cimbi ügyes volt! Nála láttam meg a felhívásod.

    VálaszTörlés
  13. Eddig ezt nem láttam:) akkor én is játszanék, ha lehet. A blogomon már volt egy bejegyzés a gyermekkorom kedvenc ételeiről.

    VálaszTörlés