2011. február 12., szombat

A sok bánat és fájdalom közepette egy halvány fénysugár ez a gyönyörű szép mese,amelyet Lázárné Skorka Katalin lelkésznő olvasott fel nekünk Zsombi temetése utáni istentiszteleten.
Úgy érzem,hogy a szívemhez szól....


Az élet

Nagy csend ülte meg a nyári erdőt. A madarak szárnyuk alá hajtották a fejüket. Jóleső nyugalom terült a tájra.
A pinty egyszer csak fejét felszegve megszólalt:
-Mi az, hogy élet?
Mindnyájan megütköztek a nehéz kérdésen. Először a rügyeit vigyázva bontogató vadrózsa szólalt meg:
-Az élet nem más, mint állandó kibontakozás…
A pillangó nem volt ennyire filozófus lény. Virágról virágra libbenve, itt is, ott is nektárt nyaldosva csak ennyit mondott:
-Az élet csupa nyalánkság és boldogság!
Lent a fűben a hatalmas szalmaszálat cipelő hangya ezt nem hagyhatta szó nélkül:
-Az élet csak munka és vesződség!
A frissen gyűjtött mézzel a kaptár felé siető méhecske ezt duruzsolta:
-Nem, az életben a munka és szórakozás váltogatja egymást…
Ahol ilyen bölcs dolgokról folyik a szó, onnan a vakond sem hiányozhat. Egy szóra kidugta hát a fejét a friss vájatból:
-Az élet a sötétség elleni állandó harc.
Össze is kaptak volna, ha az eleredő eső nem hűti le a kedélyeket. Az esőcsepp is el akarta mondani a maga bölcsességét:
-Az élet csupa könny, semmi más, csak könny.
És már úszott is a patakkal a tengerbe. Ott a hullámok hatalmas csapásokkal ostromolták a parti sziklákat:
-Az élet a szabadságért való sanyarú küzdelem… – mennydörögték.
Fenségesen körözött az erdő felett a sas:
-Az élet felfelé törekvés! – kiáltotta a magasból.
A vén széltől meghajlott nyírfa is bekapcsolódott most már a vitába:
-Az élet azt jelenti, hogy beadjuk a derekunkat a hatalom előtt…
Leszállt az éj. Hangtalan szárnycsapásokkal lebegve huhogta a bagoly:
-Az élet – kihasználni az alkalmat, ha mások alszanak…
De ezt már nem hallották a többiek. Az alvó erdő csendje borult a tájra.
A lakodalomról hazafelé tartó fiatalember, a sok tánctól fáradtan, levetette magát a fa alá, és mintha a pintyhez szólott volna, felsóhajtott:
-Az élet nem más, mint a szerencse hajszolása és a csalódások csapásainak elviselése…
Az ébredező hajnal ezzel keltette az alvó erdőt:
-Én, a hajnal, az új nap hírnöke vagyok, az élet pedig az örökkévalóságé.

Svéd népmese nyomán

4 megjegyzés:

  1. Tényleg elég elgondolkodtató mese.
    Kata, megnyugvást kívánok, tiszta szívemből az egész családodnak!

    VálaszTörlés
  2. Meghatódtam.............
    Nyugodalmat és csendes emlékezést az egész családnak..... Kata....

    VálaszTörlés
  3. Az elmúlt tíz év küzdelme megtanított arra,hogy minden legyőzhető ,még a halál is. A szeretet az egyetlen fegyver vele szemben,és Zsombor rettenetesen tudott szeretni és szétosztotta a sajátját maga körül. Megtanított úgy élni,ahogy Pál apostol mondta,hogy nem tudjuk melyik órában szólítanak el minket... Teljes életet éltünk ,még ha látszólag rengeteg mindenről is le kellett mondanunk,de amit cserébe kaptunk,azt már senki és semmi nem veheti el tőlünk.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Kata!
    Nagyon meghatott e mese és valóban igaz minden szava.
    Köszönöm,hogy megosztottad velünk.

    VálaszTörlés