2011. március 6., vasárnap

Csak úgy eszembe jutott..., Zsomborra gondolva





Ó... Hát senki sincs a Földön?

- Ez itt a sivatag. A sivatagban nincs senki. De a Föld nagy - mondta a kígyó.

A kis herceg leült egy kőre, és szemét az égre emelte.

- Nem tudom - mondta -, nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét. Nézd csak, az ott az én bolygóm. Éppen fölöttünk... De milyen messze van!

- Szép csillag - mondta a kígyó. - Mit keresel itt?

- Nézeteltérésem támadt egy virággal - mondta a kis herceg.

- Hajaj! - mondta a kígyó.

És sokáig hallgattak.

- Hol vannak az emberek? - kérdezte később a kis herceg. - Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.

- Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem - mondta a kígyó.

A kis herceg hosszasan szemügyre vette.

- Furcsa jószág vagy, vékony, mint az ujjam...

- De bármilyen király ujjánál hatalmasabb - mondta a kígyó.

A kis herceg elmosolyodott.

- Nem mondhatnám, hogy nagyon hatalmas vagy, hiszen még lábad sincs... utazni se tudsz.

- De nincs az a hajó, amelyik messzebbre bírna vinni, mint én - mondta a kígyó.

Azzal, mint egy aranypánt, a kis herceg bokájára tekeredett.

- Akit én megérintek, azt visszaadom a földnek, ahonnét származik - mondta. - Te azonban tiszta vagy, és egy csillagról jöttél.

A kis herceg nem felelt.

- Olyan gyönge vagy ezen a gránit Földön, hogy megesik rajtad a szívem. Ha egy szép napon majd nagyon visszavágyol a bolygódra, segíthetek rajtad. Mert én...

- Ó! - mondta a kis herceg. - Értem, nagyon is értem. De miért beszélsz mindig rejtélyekben?

- Valamennyit megfejtem - mondta a kígyó.

És hallgattak utána tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése