Tegnap rengeteg minden történt... Először is: már hónapok óta vacakol a fényképezőgépünk vagy a memóriakártyát nem ismeri fel a gép vagy letiltja a feltöltést vagy vagy mindig van vele valami gond.Így a férjem és a fiam is nekiállt szétszedni és újrarakni és akkor... 5 éve lementett magának tíz-egynéhány képet és egy videót,amit soha nem töltött fel sehová.És egyszerre csak előkerültek, mindez Zsomborról készült , a legelső képek közül valók voltak! Üzenet??!...
(Bár a gyermekhalálra továbbra sem hiszem,hogy van gyógyír...)
Tegnap este teljes holdfogyatkozás volt ,tiszta időben a kertünkből és a házunk elől mozizhattuk végig. A szomszédok egy kicsit furcsállották,hogy miért ülünk kerti székben kint az utcán távcsővel a kezünkben késő este...
Ráadásként még láthattam két hulló csillagot is!!!
Hiszek abban hogy ezek a képek nem véletlenül,maradtak meg ,és találtátok rá!!!
VálaszTörlésÉn is így gondolom. Véletlenek nincsenek... Sokszor ölellek!
VálaszTörlésVéletlenül találtam Rádm - Erika blogján keresztül.
VálaszTörlésEgyüttérző-átérző szeretettel ölellek. Visszaolvastam, látom, hogy Neked még friss az elválás. Átéltem, 1982-ben, nem volt még 10 éves a kisfiam, amikor az Égi Hazába költözött. Az eltelt évek - pillanatok. Mintha ma történt volna, velem van.
Hidd el, nem volt véletlen, hogy rátaláltatok, biztos lesznek is még megtalált gyöngyszemek.
Kata! Sokat írsz, sokat mondasz magadról ismét, és mennyi mindenre van időd, erőd, szemed! Aki Téged figyel azt is észre veheti, hogy látsz és látni akarsz- szemmel, szívvel. Csak olvasgass a múltban, a jelekben, a kedves üzenetekben, a Könyvek Könyvében. Egy zsoltárvers jut eszembe rólatok, mert szerintem olyanoknak íródott, akik minden porcikájukkal szeretnének az igazi válaszra találni. Zsoltár 34,9
VálaszTörlésKedves EWA, Susu!
VálaszTörlésKöszönöm a megerősítést!
Jolimama!
Azt hiszem Neked nem kell szavakkal elmondani,ami nem mondható el...Volt egy kedves pótnagymamánk,aki vigyázott évekig Zsomborra és hosszú évtizedekkel ezelőtt elveszítette a kislányát.Néha,kritikus pillanatokban csak egymásra kellett néznünk...és tudtuk,azt amit a másik gondolt.Az idő múlása enyhítette a fájdalmad? Én úgy érzem,hogy ez nem segít,hisz a hiánya az idő elteltével csak erősödik.
Kedves Skata!
VálaszTörlésA hogyanokra és a miértekre talán már meg van a válasz. A legnehezebb,hogy miként éljünk nélküle. Mindenben ott az emléke,ami mindig azt juttatja eszünkbe,hogy már nincs velünk.A mi négyünk élete teljesen összefonódott ,mindent közösen éltünk meg, a bocikat a nagyfenyőt, a vonatokat, a mozit,a felhőt a sárgavirágot... Amiben nem tudott részt venni Zsombi,ahhoz asszisztált a maga módján,az Ákossal való tollaslabdázás alatt "bekiabált" nekünk ,mi meg jókat nevettünk, odarohantunk a kiskocsijához és egy bocsánatkérő puszit adtunk neki, ő meg visszavigyorgott.Nehéz egyszerre örülni és szomorúnak is lenni.A földi életünk a fizikai síkba zárt szellem-lélek-test egysége. Odaát már a fizikai valónk nincs jelen, ideát pedig ez, ami túlsúlyban van és meghatároz minket.
Kedves Kata! Kérdezed, hogy enyhült-e a fájdalom.
VálaszTörlésEnnyi idő után is azt mondhatom, hogy nem, csak átalakul.
Egyik unokám mondta nemrég, Mami, Te hiába mosolyogsz, a szemed mindig szomorú. Ezt a választ is meg fogod érteni sok-sok év múlva. Másképp fáj, de nem könnyebb az sem. Ölellek.
Kedves Jolimama!
VálaszTörlésKöszönöm a válaszod,megértelek,gondoltam,hogy így lesz valahogy...